Nagyot sóhajtva zártam be magam után a bejárati ajtót és dőltem be egyenesen a kanapé közepére. Tekintetemmel a távirányítót kezdtem kutatni és sikerrel is jártam. Bekapcsoltam a TV-t és végre kicsit ellazultam.
*pár óra múlva*
-Emma...Emma drágám ébredj fel!
-Anya? Jaj szia! Bocsi csak fáradt vagyok és úgytűnik elaludtam és....Úristen elkések a munkából!
Mint valami idióta úgy rohantam fel az emeletre hogy kicsit rendbe szedjem magam utána pedig ki a buszmegállóba. Sikerült elérnem a buszt és helyet is találtam ami elég ritka. Egy kávézóban dolgozom. Szeretem meg minden csak kicsit sok nekem a tanulás mellet, de muszáj valahogy eltartani magunkat. Apukám pici koromban itthagyott minket, vagyis ketten élek anyával itt Budapesten. Mindig is akartam egy tesót de ezt anyának sose mondtam, nem akarom ezzel terhelni. A kávézó néhány megállóra volt szóval nem kellet sokat várnom. Miután leszálltam a buszról az órámra pillantottam és megállapítottam hogy pont időben vagyok ezért onnantól nem siettem annyira. A kávézóban nagy meglepetésemre nem fogadott túl nagy tömeg pedig általában ilyenkor teltház szokott lenni.
- Sziasztok!- köszöntöm a pult mögött szorgoskodó lányokra.
- Szia Emma! Nahát pont időben.- mondta nevetve legjobb barátnőm, Bella.
-Hali skacok!-köszöntem be a konyhába.
-Szia Emma!
Miután mindenkinek köszöntem elmentem megkeresni a "nagyon elegáns" pincér kötényemet utána nekiláttam a munkának. Ahányszor én már oda vissza rohangáltam azon a helyen...sztem fogytam is azóta!
-Jajjj ne már mennyien jönnek! Mi van nincs más kávézó Budapesten?-nyavajgott Bella egy teli tálcával a kezében.
Én csak nevettem ezen utána mentünk tovább. Mikor már kezdtek elfogyni a vendégek én leütem az egyik asztalhoz pihenni. Bell is leült mellém és csak figyeltük ahogy Bálint felszolgálja az utolsó vendéget. Bálinttal nagyon jóban vagyunk, hármunk közt nagyon szoros a barátság. A mai világban elég ritka az ilyen barátság de nálunk működik. Bell is meg Bálint is az osztálytársam, elsős korunk óta ismerjük egymást. Már úgy tekintek rájuk mint a testvéreimre.
-Na gyere taknyos! Húzzunk!- így hívja Bella Bálintot mivel Bella két hónappal idősebb.- Em gyere már!
Elköszöntünk a többiektől és már indultunk is hazafelé. A sarkon elköszöntünk Balától (Bálint újabb találó neve) és ketten folytattuk az utat a buszmegállóig.
-Figyu nincs kedved este átjönni hozzánk?-érdeklődött barátnőm.
-Bocsi nem lehet! Anyának megígértem hogy ma otthon leszek és segítek neki!
-Jaj semmi baj megértem! Amúgy mi van anyuddal?
-Mire vagy kíváncsi?-kérdeztem értetlenül.
-Jaj hát tudod! Nem lenne jó egy férfi a háznál?
-Én is sokszor gondolok erre de anya nem akarja! Azt mondja neki jó így ahogy most van!
-Végül is igaza van!
-De am nem akar mesélni apuról! Azt se tudom hogy nézett ki, hogy hívják. Még képet sem találtam róla. Viszont van egy kép amin anyával vagyok de a széle le van tépve és sztem anya letépte onnan apát vagy nem is tudom. De nagyon kíváncsi vagyok rá hogy egyáltalán miért hagyott itt minket!
-Ez azért elég furcsa! Anyukád és apukád biztos nagyon összevesztek annak idején! Már bocs hogy ennyire belemélyültünk a témába...
-Jaj semmi baj neked mindent elmondok...hisz szinte a testvérem vagy!
Erre ő csak elmosolyodott és szorosan megölelt. A következő megállónál le is szállt így onnantól egyedül folytattam az utamat, de nem kellet sokat várni hisz 5 perc múlva meg is érkeztem. Otthon már csak annyira volt erőm hogy lezuhanyozzak aztán rögtön el is aludtam. /Tényleg azt még el sem mondtam hogy a nevem Takàcs Emma, 19 éves vagyok és Budapesten élek anyukámmal/
* * *
Reggel ismét korán keltem. Épp elég időm volt arra hogy végre először nyugodtan ki tudjam rámolni a szekrényemet hogy valami ruhafélét találjak. Végül megállapodtam egy laza pont az ilyen őszi időben megfelelő darabban(képen). 
Lementem a konyhába hogy bedobjak valamit.
-jó reggelt! Nahát ilyen korán?- kérdezte anyu mosolyogva.
-Jo reggelt! Ja hát igen! Nem tudom mi van velem!
Anya kezembe nyomott még pár szendvicset aztán indultam is a suliba. A busszal hamar is odaértem és odasiettem a suli udvarán lévő fa alatt ülő Bellához és Bálinthoz.
-Wow! Tegnap ép időben érkeztél a kávézóba, most meg még hamarabb is suliban van! Gratulálok!- mondta elismerően Bell.
-Hahaha!- mondtam majd lehuppantam melléjük a padra. Egy darabig csak az udvarba beérkező diákokat figyeltem ahogy kisebb csoportokba szegődve haladnak el előttünk aztán oda fordultam Bellékhez.
- Nincs kedvetek ma este átjönni megnézni egy filmet?
- Ó ez szuper ötlet! De anyukádnak nem gond?-kérdezte Bella.
- Áh dehogy! Mindig örül ha láthat titeket!- erre ő csak elmosolyodtak és egyetértően bólintottak.
- Akkor meló után nálatok!- mondta Bálint aztán felállt és elindult a suli felé. Kellett egy kis idő mire felfogtuk hogy szólt a csengő szóval spuri órára. Gyorsan felkaptuk a táskánkat és Bala után siettünk. Első éves egyetemisták vagyunk szóval még szokjuk a helyzetet, de szerintem ez tök jó. Szeretek ide járni és az emberek is szinpatikusak. Tetszik ahogy az itteni diákok komolyan veszik amit csinálnak és hogy látszik az arcukon hogy tudják is mit csinálnak. Szerintem ez pozitív. Igaz én még nem érzem magam ilyennek hisz még gyerek vagyok. Jó mondjuk 19 éves elmúltam de én még gyereknek érzem magam. Én és a barátaim mindig benne vagyunk minden buliban és hülyeségben, imádunk a parkban lógni, hintázni a járszótéren, fagyizni járni...Szóval minden ilyesmi. Suli után kissé fáradtan értem haza, rögtön le is vágódtam a kanapéra.
-Szia kicsim! Milyen volt a suli?-érdeklődött anyu.
-Egész jó volt! Figyelj anyu nem baj ha estére átjön Bálint meg Bella?
- Dehogy baj! Jöjjenek nyugodtan!
- Rendben!
- Süssek nektek sütit?
- Jaj nem kell köszi! Tudod mennyi sütivel vagyunk mi körülvéve a kávézóban?-kérdeztem mire anya felnevetett.
- Jól van igazad van!
Gyorsan előszedem a könyveimet hogy még meló előtt végezzek a tanulással. Kicsit elhúzódott a dolog mert közben anya többször is kihívott a konyhába hogy segítsek neki. Nagyjából kész is voltam, mikor jelzett a telóm hogy idő van. Kicsit rendbe szedtem magam, felkaptam a táskám és elindultam a buszmegálló felé. Hamar oda is értem a munkahelyemre, és nem meglepő hogy az tele volt tömve vendégekkel. Nagyon sóhajtva léptem be az ajtón de legszívesebben azzal a lendülettel fordultam volna vissza a nagy nyüzsgés láttán. Jaj. Gyorsan ledobáltam a cuccomat aztán odasiettem a pult mögé hogy kisegítség szegény Bellt akire látszólag már jól jött volna a segítség.
-Emma hála az égnek!-borult a nyakamba.- Gyere és segíts! Ja várj még először menj az 5-ös asztalhoz mert állítólag van valami probléma!
- Oké sietek! Kitartás!
Gyorsan megkerültem pultot és már oda is sprinteltem a "problémás" asztalhoz.
-Jónapot! Segíthetek valamiben?-kérdeztem kedvesen a kevésbé jó hangulatban lévő dagadt férfitól.
Miután érthetően elmagyaráztam neki hogy itt nincs pizza és nem, csirkeszárnyat sem árulunk, dühöngve kivonult az épületből. Én csak megvontam a vállam majd kicsit mosolyra húzva a számat a roppant mulatságos eset után aztán visszasiettem a pulthoz. Pillantásommal jeleztem Bellnek hogy menjen pihenjen kicsit addig én átveszem a frontot. Amíg én az asztalok és a pult között rohangáltam addig Bálint éppen készítette elő a rendelésket, Bell pedig ült a pulton, látszólag bambult valamerre. 7 óra volt mikor már csak pár ember lézengett az épületben, végre.
- Azt hittem sose lesz vége!- terült végig Bell a pulton...amire persze az a pár ember is felfigyelt aki még az épületben volt. Gyorsan "leráztunk" mindenkit aztán elindultunk. Mikor hazaértünk anyu boldogan üdvözölte a két legjobb barátomat.
- Szia Kriszti!- köszöntek egyszerre. Igen, olyan rég óta ismerjük egymást, hogy tegezik anyut. Ez azért egész jó. Amúgy anyát Takács Krisztinának hívják. Ilyenkor kérdezik sokan, hogy hogyhogy anyu vezetéknevét vettem föl. Persze aki már ismer az tudja, hogy azért mert nem lett volna fair apu vezetéknevét felvennem...amit amúgy nem is tudok. Pedig erre is borzasztó kíváncsi vagyok.
